Ezer és egy év után

Sziasztok kedveskéim!

Gyors leszek.  Mai napig sokan látogattok ide hozzám,  ennek rettenetesen örülök.  Komolyan,  oda meg vissza vagyok,  hogy kommenteltek,  kerestek e-mailben,  akár facebookon is.  Ezt egyelőre nehéz feldolgozni,  tekintve,  hogy sokáig nem néztem ide fel és nem is gondoltam,  hogy ekkora az érdeklődés.  Köszönöm nektek,  mindig tudtam,  hogy remek közösség vagyunk mi. 

Most viszont nem visszatéréssel kecsegtetek nektek.  Tudjuk,  hogy az nem menne már ennyi év kihagyás után. 

Azonban itt elérhető vagyok ha olvasnátok tőlem : www.egynapmajd.blogspot.com Remélem találkozok majd régi olvasókkal. 

Ha kérdésed van azt itt teheted fel: www.ask.fm/tamesz
De facebookon is bátran írhattok,  ahogy eddig is.
Millió puszi és ölelés.

HeartBreaker 

17. fejezet - Kihívás

Sziasztok édesek!♥

Megint nagyon régen voltam már errefelé. Vannak mentségeim, csak ez senkit nem érdekel gondolom. Ennek ellenére mindannyian tudjuk,hogy el fogom mondani mert mindig túl sokat dumálok. Amint felraktam az előző részt már el is kezdtem ezt írni, de egyszerűen semmire nincs időm. Ráadásul dolgozom nektek egy karácsonyi meglepetésen csak nagyon szorít az idő,fogadni mernék, hogy nem leszek kész 24-ig. De azért igyekszem!

Milyen okok miatt késlekedtem? Suli, család és magánélet, egészség. Sokat vagyok mostanság beteg ami szerintem a lelki dolgaim miatt is lehet. Eléggé megviselnek a családban történtek. Úgy néz ki költözés előtt is állunk. 

Volt egy kis pozitívum is, ami mondjuk jelenleg a világot jelenti nekem. Megtaláltam az életben az én Bizzlemet, Ő pedig rengeteg időmet elveszi. Bár jobban megéri, mint bármi. Elég jól alakulunk, egyre inkább kezdek beleveszni ebbe az érzésbe. Pont most beszélgettem vele az írásról, Ő ösztönzött arra,hogy ma fejezzem be ezt a fejezetet. Nagyon szeretné ha egyszer megmutatnám neki az én kis bébimet ( igen, így becézem a sztorimat de ezt tudjátok :D ). 

Szóval ennyit rólam. Nem akarok senkit untatni a magánéletemmel. Amúgy is zűrös.

Karácsonyig még mindenképpen jelentkezem. Jók legyetek!♥

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Ui: Bizzle ebben olyan dumákat elereszt,hogy megzabálom. A következő fejezet igazán pikánsnak ígérkezik. Khmm.khmm ;)

17. fejezet

Shaw Diamond

- Nagyon elment a mai nap. Anyukád biztos vár már. - szólalt meg egy idő után a velem szemben ülő félisten. 

- Igen, biztosan. - óvatosan a fülem mögé tűrtem az egyik előre hullott tincsemet. Ügyeltem rá, hogy egy pillanatra se nézzek a szemébe, úgy tettem mint aki nagyon elmélyülten tanulmányozza a táskája tartalmát. - Nem tudod hova tettem a telefonomat? - zavartan felpillantottam. Egyébként pontosan tudom hova tettem de muszáj elterelnem ezt a beszélgetést egy másik mederbe.

- A táskád első zsebébe. Vagy a nadrágod jobb oldali, elől lévő zsebébe. Erre a két helyre szokásod rakni. - úgy beszél mint aki ezer éve mást sem csinál csak engem figyel. - Most miért nézel így?

- Mert már majdnem elhiszem, hogy ismersz. - faarccal bámulok rá. 

- Ez a "szakmám" egyik alapkövetelménye. Az ördög a részletekben lakozik, Shawty. - közli vigyorogva én pedig egy percig fel sem fogom amit mond. Semmi másra nem tudok gondolni csak a megszólításra.

- Shawty? Most komolyan?! - felszalad a szemöldököm és érzem, hogy robbanni fogok. - Én sem hívlak Jujunak. 

- Pedig mintha már engedélyt kaptál volna rá. Persze csak akkor ha kizárólag kettesben vagyunk. A Shawty egyébként édes becézése a Shawnak. Egyszerűen kiráz a hideg attól, hogy mennyire arisztokratikusan tudsz beszélni, kinézni, sőt még lélegezni is néha. Észre sem veszed sokszor. Most komolyan. Még a neved is egy drága kő. - látjátok a mozdulatát? Eltanulta tőlem a profira fejlesztett szemforgatást. Büszke vagyok rá.

- Szóval már a nevemmel is bajod van, Seggfej? - vigyorgok. Nos igen, az ember megtanulja hogyan kell a Justin-féle srácokkal kommunikálnia. Egyszerűbb lenne egyébként ha átmennék az orangutánok szintjére, azt hiszem hamarabb megértené mint bármi mást.

- Ja. - nevetve vállat ránt. - A barátod vagyok és kurvára nem tetszik ez az apuci-pici-lánya stílus. Szóval gondolkoztam és kitaláltam ezt a jó kis becenevet. Nekem bejön.

- Miből gondolod, hogy apuci-pici-lánya stílusú vagyok? - érdeklődve várom a válaszát.

- Nem, már nem vagy az. De abban biztos vagyok, hogy valaha az voltál. Fogadjunk, hogy minden a segged alá volt rakva. - bólintok. Mert így volt. - Már nem vagy ugyanolyan Shawty. Csak még mindig van benned a régi éned néhány rossz szokásából.

- Ez feltétlenül akkora probléma, hogy ezen változtassunk?

- Nem, ez nem probléma. A probléma az, hogy nem nyílsz meg. Viszont nekem időm mint a tenger. Elő foglak csalogatni a csigaházadból. - szenvtelen vigyorral az arcán feláll és a kezét nyújtja nekem. - Most pedig mennünk kéne.

- Miért akarsz előcsalogatni a csigaházamból? - miközben felállok végig a szemébe nézek. Nem hagyom, hogy ennyiben hagyjuk a dolgokat. Addig ütöm a vasat amíg még meleg.

- Mert nem szeretek veszíteni és mert kíváncsi vagyok. - ő sem tágít. Előrelép és a hirtelen közelségben mellkasunk szinte összeér a másikéval. Ha egy kicsit mélyebben venném a levegőt... Nem kell nekem megtennem. Ő teszi meg. A következő lélegzetvételénél a mellkasa finoman az enyémhez préselődik, s ez így folytatódik tovább egészen addig amíg kénytelen nem vagyok megszólalni.

- Veszíteni? - halk, reszelős a hangom. Semmi másra nem tudok összpontosítani csak a hirtelen támad csekély távolságra. Arra a néhány cm-re ami ocsmányul az arcomba nevet. Mert hiába kevés most szakadéknak érzem. Nem akarom, hogy ez a kicsi is köztünk legyen.

- Veszélyes játékot űzünk a másikkal. De jó ha tudod, hogy én soha nem veszítek, bébi. - ujjai finoman az arcomra találnak, gyengéden simít végig járomcsontomon. Férfias érintésétől kiráz a hideg és a gyomrom máris vad liftezésbe kezd.

- Jó ha tudod, hogy csak fair játszmát fogadok el. Semmi hazugság és semmi csalás. - remegő kezemmel óvatosan a mellkasára találok. Apró ujjaimat pihentetem izmos, jól kimunkált testén, majd mély levegőt veszek és egy kicsit taszítok rajta. Veszi a lapot és hátrébb lép.

- A kihívás elfogadva, Miss. Diamond. - vigyorgó arca azt sugározza, hogy teljesen összeszedett, de aki egy kicsit is tud olvasni szemeiben - igen, arról az élénken csillogó, csokoládébarna szempárról beszélek -, az jól tudja, hogy most ő maga is vívódik.

 Ahogy kiérünk az étterem ajtaján megcsap a november hideg fuvallata. Egy pillanatra összerezzenek, szorosabban összehúzom magamon szövetkabátomat. Szinte még a fogaim is egymáson csikorognak. 

- Szóval, haza vihetlek? - Justin esetlenül megáll mellettem, a zsebében kutat. Előhalássza a slussz kulcsát, egy gombnyomás és a fekete sportautó már nyitva is áll. - Gyorsabb lenne és kényelmesebb is.

- Nem akarok haza menni. - mondom ki még azelőtt, hogy meggondolnám magam. - Anyuval összekaptunk. Nem igazán jön be neki a lakás. Mindenbe beleköt. Nem tudja elfogadni, hogy felnőttem és nem foghatja a kezemet. Majdnem mindig vita téma ez nálunk.

Néhány percre csend telepedik közénk. Justin elmerülten nézi a tájat, mély levegőt vesz, aztán lepillant rám.

- Évek óta nem találkoztam a szüleimmel. - szavai kettészelik a sötétedő világot. Nem vagyok képes megszólalni, csak nézem őt. Figyelem a szeme alatti sötét karikát, a ráncokat melyektől sokkal idősebbnek tűnik. Rájövök,hogy nem minden fekete és fehér.
- Meglátogathatnánk őket egyszer. - gondolkodás nélkül beszélek. - Sőt. Akár most is elindulhatnánk. Csak Te meg Én.
- A lakáskulcsom még megvan. - halványan elmosolyodik, de üres ez a mosoly. Nincs mögötte egy cseppnyi boldogság sem. - Nem lehet, Shaw. Megfogadtam, hogy soha nem zargatom őket. Jobb nekik nélkülem. Amerre csak megyek fájdalmat és pusztulást teremtek.
- Nem kellene,hogy így legyen. - önkéntelenül is felnyúlok az arcához és finoman végig simítok az állán. - Miért nem hagyod,hogy az emberek meglássák benned a jót? - közelebb hajolunk egymáshoz mint kéne. Érzem forró leheletének gyengéd csiklandozását, hideg orrunk már-már összeér. Csak egy kicsit kéne mozdulnom,hogy puha ajka az enyémen legyenek és,hogy férfias borostája az arcomat simogassa.
- Mert nincs bennem semmi jó.- hangtalanul felnevet ami sokkal inkább morgásnak tűnik. A szívem összeszorul tőle. - Veszélyes vagyok. Mindent megölök magam körül. Fájdalmat fogok neked is okozni. - kínlódva beszél, ujjai utat találnak a hajamban. A pillanat egy töredéke alatt szembe fordít magával. Csak most tűnik fel,hogy mennyire védelmezően felém tornyosul, hogy mennyire ott van a helyem a kezei között.
- Veled akarok lenni. - kínlódva csúsznak ki a szavak belőlem. Megrémít a gondolat,hogy milyen rövid idő alatt vált fontossá. Lassan muszáj vagyok rájönni,hogy érzelmileg függök tőle. Pedig soha senkitől nem akartam többé függeni. Semmilyen formában.
- Ne, bébi. Ennél jobbat akarj. - szemei lecsukódnak. Érzem ahogy gondolatban már nagyon messze jár tőlem. Félni kezdek. Rádöbbenek,hogy mekkora hatalma van felettem.
- Ennél nincs jobb. Azt ne mond,hogy te ezt nem érzed. - nagyot nyelek. Érzelmileg teljesen labilis lehetek, minden pillanatban másképpen érzem magam. Azt hiszem most jött el a romantikus, szerelmes Shaw ideje.
- De érzem. Állapodjunk meg valamiben. -elhajol tőlem, méreget. - Jöjjünk rá együtt, hogy mi is ez az egész.
- Ezt hogy érted? - összehúzott szemöldökkel pislogok. Érzem ahogy gombóc nő a torkomban a gyomrom pedig összeugrik.
- Csempésszünk egy kis extrákat a barátságba. - azt hiszem az ajkaim automatikusan elválhattak egymástól a döbbenet hatására. - Ne nézz már rám így, Shawty. Nem vagyok érzelmileg túl nagy kaliberű ember, de a szexet szeretem. Téged meg eléggé kívánlak.
Látjátok azt a csajt az utcán egy halra emlékeztető szájmozgással? Ne ijedjetek meg de az én vagyok. Shaw Diamond teljesen leblokkolt.
- Te arra kérsz,hogy legyek a....a...- többször neki futok, nem bírom befejezni csak hadonászok összevissza.
- Legyél a szexpartnerem és ígérem mindent megadok neked. - nagyképűen zsebre vágja a kezét, amitől egyébként csak még kívánatosabbá válik.
- Persze, még mit nem! - kínomban elnevetem magam. - Nagyon vicces voltál. Egészen biztos, hogy nem leszek a sokadik. Te nem tudsz egy nőnél megmaradni. Én meg nem tűröm el,hogy minden jöttment után velem feküdj össze.
- Mikor volt utoljára orgazmusod? - olyan hétköznapian veti fel a témát,mint az angolok az időjárásról folytatott beszélgetéseiket. Most komolyan. Semmitől nem jön zavarba?
- Mikor lett neked ehhez közöd? - csípőre vágom a kezeimet és igyekszek minél jobban tartani magamat. Nem akarok zavarba jönni, nem akarom,hogy lássa igenis hatással van rám.
- Ez édes volt. - jegyzi meg vigyorogva. - Figyelj. Próbáljunk meg rájönni,hogy akkor mi is van. Amíg áll ez a megegyezésünk én sem fekszem össze mással és Te sem kerülhetsz mással kapcsolatba. Szerintem ez így elfogadható.
- Két napig sem fogod bírni. - jelentem ki szilárd meggyőződéssel.
- Kihívásnak vegyem bébi? - ajkába harap, tesz egy lépést hátra. - Csak mert akkor ez tudod mit jelent.
- Mit jelent? - remegő hangon szólalok meg. Nem csak a térdem, a testem is remeg.
- Azt,hogy a játék kezdődik. Most. - nem tehetek róla. A bensőmben forróság robban és szétárad mindenfelé. 

16. fejezet - Barátok?

 Sziasztok kincseim!:)

Mit is mondjak? Nagyon régen voltam. Nos nem olyan egyszerű a helyzet mint azt gondoltam. Itthon mennek a családi drámák. Egyikből csöppenek a másikba és az én kis életem sincs rendben. Kicsit úgy érzem magam mint Shaw ebben a fejezetben. Dühös vagyok magamra, a világra. Viszont mint mindenki életében az enyémben és Shaw életében is megvan az a valaki akit nem tudunk elengedni.

És inkább a barátsága mint sem a hiánya. Ez a mostani fejezet kulcsmondata. Ennek ellenére mégsem tudom eldönteni,hogy most szomorú vagy éppen viccelődő kis részt kaptatok-e. Inkább mind a kettő. De hát a mi őrült Jhaw párosunk már csak ilyen. :)

Apropó. Illetve néhány dolog. Új design került fel. Remélem tetszik nektek. Nem mondanám, hogy én annyira elégedett vagyok vele de vissza akartam váltani sötétre. Úgy is itt van az ősz és hát, miért ne? Remélem nem lett túl borzalmas.

A másik fele. Köszönöm a kedves kommenteket, a mamám mondhatni jobban van. Sajnos még mindig a kórházi ágyat nyomja de már nem súlyos a dolog, most már "csak" a mozgásszervi rehabilitáció miatt tartják bent. Sokat jelentett a támogatásotok!♥

Még egy dolog és utána befogom. Majdnem 20 ezer megtekintésnél járunk. Ugye csak vicceltek velem?! Hihetetlenek vagytok. Nem is voltam itt és Ti ennyiszer ránéztetek a blogra. Nekem vannak a legjobb olvasóim! KÖSZÖNÖM!♥ Ahogy a kommenteket is. Írtátok, hogy csak bejelentkezett felhasználók tudnak már kommentelni. Fogalmam sincs mitől állítódott át de visszaállítottam.:)

Ismét 7-10 komment a minimum drágáim! Remélem még megmaradt pár olvasóm a nagy kihagyás ellenére is.

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

 16. fejezet- Barátok?

Shaw Diamond

Menekülnöm kellene, de nem tudok. Muszáj, hogy még egyszer beszéljünk, hogy megnyugtasson; minden rendben lesz. Beteges, tudom. Viszont egyszerűen nem tudok a ténytől szabadulni, hogy valamiért kötődöm hozzá. Pedig más világ. Nagyon más. Össze sem hasonlítható azzal aki Én vagyok. 

Illetve, talán csak voltam. Már nem tudom magamat elképzelni a puccos teadélutánokon, a fényűző "családi" vacsorákon és a mézes, mázas hétvégi összejöveteleken, ahol ott van a család összes barátja. Beleértve azokat is akikkel soha az életben nem találkoztam. 

Talán ezért is akasztott ki anyám viselkedése. A lenéző pillantása miközben végig tekintett a lakáson, a szánakozó és kegyetlen megjegyzései. Kezdve a "Nem ilyen jövőt képzeltem el neked." mondatától, egészen a "Komolyan egy fürdőszoba van csak?" kérdésig. Bosszantó. Anyám soha nem volt jobb, idővel meg csak rosszabb lesz.

Félreértés ne essék. Szeretem a maga hülyeségeivel együtt. Mindig úgy gondoltam, hogy ő A Nő és a mintapélda anyuka. Amikor azt mondta, hogy egyengeti az utamat, soha nem viccelt. Mindig, minden terhet levett a vállamról és őrülten szerettük egymást. Ahogy most is, csak már nem tudom elképzelni ezt a fajta pesztrálást. Steven halála után eléggé megváltozott a kapcsolatom úgy nagyjából mindenkivel.

Szóval most Bizzle felé haladok. Ütemesen szedtem a lábaimat, miközben folyamatosan azon igyekeztem, nehogy bármi másra is gondoljak. A gondolkodás ebben az idegállapotban számomra semmi jót nem jelent. Hajlamos lennék elkalandozni, annak pedig egy újabb, kiadós depresszió is lehet a vége. 

Miután befordultam a megfelelő utcába máris elérem a célállomásomat. Óvatosan behúzódtam a is eresz alá, felsóhajtva összecsukom az esernyőmet. Az idő is tökéletesen illeszkedik a hangulatomhoz. Sötét felhőkből, nagy cseppekben hull a földre. 

Azonnal kiszúrtam ahogy beléptem. De ő nem nézett fel. Élvezem ezt a hosszúra nyúló pillanatot. Gyönyörködöm férfias vonásaiban, jól szemügyre veszem. Nagyjából úgy bámul maga elé mint aki szellemet látott és a szeme alatti fekete karikák sem illenek a képbe, viszont ezek a dolgok semmit sem vonnak le már-már természetfeletti vonzerejéből.

Ó, most biztos mindenki azt hiszi, hogy viccelek és csak elfogult vagyok vele kapcsolatban. Őszintén mondom, hogy semmi elfogultság nincs bennem. Justin a világ egyik legbunkóbb sráca és mérhetetlenül kegyetlen tud lenni. Emlékezzünk csak vissza a fürdőszobai jelenetünkre. Ott sem volt éppenséggel a kedvesség szent szobra.

Ennek ellenére mégis így látom a dolgokat. Csak körbe kell pillantani. Minden második nő feltűnően bámulja, akik pedig nem azok a barátjuk háta mögött oda-oda pillantanak. Ergo, tényleg vonzza a gyengébbik nemet, egyszerűen képtelenség nem odafigyelni rá. Ez egy egyszerű tény amit jobb elfogadni mint sem küzdeni ellene. Tapasztalat.

- Szia. 

Esetlenül ácsorgok egyik lábamról a másikra. Tudom, rohadt béna és semmitmondó ez a ez az odavetett "szia", de mi a fenét mondhattam volna? Túl kínos a helyzet, már én sem tudom mit kellene tennem.

Felemeli a fejét, úgy mélyeszti tekintetét az enyémbe, mintha csak fogva akarna tartani. Aztán megszólal.

-Szia.

Igen. Egy újabb, halk szia, ami most mégis képes megtörni a jeget. Szó nélkül leülök vele szembe. Nem udvariaskodom, mert nincs rá szükség. 

- Szarul nézel ki.- jegyzem meg hanyagul, mintha ez mellékes lenne.

- Köszi, Shaw. Ismét nagyon aranyos voltál. - gúnyos kis mosolyát szemforgatással reagáltam le.

- Bocs, hogy nem állok be a sorba és nem nyáladzok rögtön amint meglátlak. - felhúzott szemöldökkel magam elé húztam az étlapot és azt kezdtem böngészni. - Van itt valami ehető? Farkas éhes vagyok már. - nem pillantok fel, egész végig a menüt nézegetem.

- Először is leszarom a sort. Ha nem tűnt volna fel hidegen hagy. - előre hajolt amitől szinte már az arcomon éreztem forró lélegzetét.

- Nem, nem tűnt fel. - vetettem oda, majd idegesen lapoztam egyet. 

- Az nagy kár. Másodszor pedig biztosan akad valami amit te is megennél. Bár nem túl nagy a kínálat, ez nem éppen egy menő étterem, csak egy kajálda.

- Azt hiszem csak egy kávét iszom. - miután eltoltam az étlapot engedtem a csábításnak és hagytam,hogy szemeim túlzott közelségből szemléljék meg Justin átható pillantását. Hiba volt. Egy hatalmas hiba melynek következtében sziklaszilárd csontjaim kocsonyássá váltak és úgy éreztem nem tudom tovább tartani magamat. Muszáj volt hátra dőlnöm.

- Egy kávét legyen szíves. - Justin intett a fiatal pincérnek aki buzgón munkának is látott.
- Nos, mi lesz Bieber? Vagy hívjalak Bizzlenek? Mr. Seggfej Bizzle, mit óhajtasz? - nem tudom megállni a szurkálódást. Csak, hogy érezze a törődést.
- Tudom, hogy valószínűleg én vagyok a világ legborzalmasabb embere.
- Igen. Ez nyilvánvaló. - szakítom félbe.
- Na jó. Figyelj Shaw. Nem ugorhatnánk át azt a részt amikor gyűlölködve szurkálódsz  és esetleg nem beszélhetnénk meg a dolgokat? Őszintén bánt a mostani helyzet. - olyan mélyen, olyan gyötrelmesen néz rám, hogy egy pillanatra már majdnem bedőlök neki, szinte már el is hiszem, hogy neki van egy ilyen oldala is.
De aztán az agyam - mert hát ha a szívemre hallgatnék már réges-régen nem itt tartanánk - egy eldugott kis zuga kapcsol. A kis ládika amiben a sérelmeim vannak felszakad és ontja magából a bántalmakat.
- Elegem van belőled. - nem nézek rá, kifelé bámulok az ablakon és próbálom visszafojtani az előtörni vágyó tombolást és dühöngést. - Amióta csak megismertelek ezt csinálod. Egy bipoláris, hangulatingadozásokkal küzdő idióta vagy aki szeret fegyverrel rohangálni és azt játszani, hogy ő a kemény csávó. Tudod mit gondolok én erről?
- Nem, de fogadjunk mindjárt kitálalsz, bébi. - szenvtelen vigyorára képtelenség nem oda kapnom a fejemet.
- Azt gondolom, hogy valójában csak egy nagy gyerek vagy aki ebbe a férfitestbe ragadt. Úgy látom soha az életben nem fogsz felnőni. Örökké a nagymenőt akarod majd játszani, miközben belül üres vagy. Egy sötét lelkű barom akinek semmi sem szent. - igen. Azt hiszem a támadás a legjobb védekezés. Bizzle megbántott, itt az ideje, hogy törlesszek.
- Grrr, cicus beindítasz. - nevetése betölti az apró kis étkezdét.
Hogy a fenébe képes így reagálni? Éppen elküldtem a pokolba ő meg vigyorog, úgy néz rám mintha Istennő lennék. Bassza meg, ennyire nem lehet érzéketlen. Nem hiszem el, hogy semmivel nem tudom benne megforgatni a kést.
- A kemény csávós megjegyzés volt a kedvencem. Nem is sejted milyen kemény vagyok jelenleg. - itt jött el az a pillanat, hogy a szemeim önálló életre kelve már maguktól lereagálják az ökörségeit.
- Nekem meg az lenne a kedvencem ha végre befognád a szádat és nem pofáznál ekkora hülyeségeket. Mert képzeld rohadtul nem érdekel az erekciód, te pöcs. - megfogom a táskámat és indulásra készen állok az asztal mellett. - Ez volt minden? Mehetek?
- Most jöttél. Shaw, maradj még. - gyermeki elragadottsággal ragadja meg a kezemet én pedig felszisszenek a hirtelen érintéstől. Ahogy az ujjai az enyémeket dédelgetik az nagyon jól esik. Hihetetlen, hogy ilyen aprósággal képes ezt elérni. - Tudom, hogy olyan vagyok mint egy nagy gyerek. De nem tehetek róla. Imádlak felhúzni. Olyankor kibaszott szexi vagy és... na. Tudod milyen vagyok. - oldalra biccentett fejjel, tipikus rossz fiús mosolyával vizslat. - Maradj még. Van mit megbeszélnünk.
- Ígérd meg, hogy mellőzöd ezeket a megjegyzéseket és végre tudunk értelmesen társalogni. Te az asztal egyik én a másik végén ülve. - kelletlenül elhúzom a kezemet és visszaülök a helyemre. Tudom, hogy ha engedek a kísértésnek akkor innen egyenes út vezet az ágyába. Azt pedig nem nem akarom. Illetve...
Ki a fenét akarok én átverni? Vonzódom hozzá. Még szép, hogy akarom! Viszont nem most és nem így. Túl ködösek a gondolataim és muszáj, hogy valami magyarázatot adjon a reggeli viselkedésére.
- Szóval Shaw én... azt hiszem mind a kettőnknek megvan a maga keresztje. Cipeljük a gyötrelmeinket és a fájdalmainkat. Nekem is megvan. Lehet, hogy hihetetlen de egyszer még nagyon régen voltak érzelmeim. - óvatos, sejtelmes mosollyal mondja ezt. - Tudom mire gondolsz. De nem. Nem a múlt évszázadban. Nem volt ez annyira régen. A lány akit nálam láttál a képen, Amy. Nos. Őrülten szerettem. - zavarodottan felnevet, ujjai végig szántanak a haján. - Baromság mi?
- Nem, nem az. - azon kapom magam, hogy odaadással és érdeklődéssel iszom a szavait.
- Esküszöm neked Shaw a mindenhatóra, hogy Amy nagyszerű lány volt. Nem tudom mi fogott meg benne. Mind a ketten tudjuk, hogy a dögös kis barnákat szeretem. - gonoszul felém kacsint, de igyekszek tudomást sem venni erről. - De tudod Shaw minden tündérmesében van egy gonosz. - ujjai apró köröket rajzolnak a sötét színű, fa asztalra. - Kivételes esetek egyike, hogy ebben a sztoriban én a jófiút játszottam, míg Amy apja a rosszat. Tömören annyi az egész, hogy három évvel ezelőtt Amy fejbe lőtte magát a bűntudat miatt. Utánam kémkedett  Trevolnak, az apjának. Csak hát...közben egymásba szerettünk. Ő is belém és én is belé. Ő pedig inkább a halált választotta mintsem, hogy eláruljon.
- Justin én....- torkomon akad a szó. Nem tudom mit kellene mondanom. Az ismerős érzések ellepnek. Közhely lenne azt mondani, hogy együtt érzek vele, mégis igaz. Nem is sejti mennyire megértem a fájdalmait és a bántatát.
- Ha tudtam volna, Shaw. - Justin az asztalra vág az öklével amitől egy pillanatra összerezzenek. Látszik rajta a düh és a tehetetlenség. - Az a féreg fenyegette őt. Én semmit nem tudtam. Pedig megmenthettem volna.
- Hé. - apró kezeim az asztalon keresztül az ő ökölbe szorult ujjaiért nyúlnak. - Semmit nem tehettél volna Justin. Amy téged védett. Nem ok nélkül halt meg. A szerelemért meghalni dicsőség. Ezt soha ne felejtsd el. Add meg neki azt a tiszteletet, hogy nem rágódsz ezen és megpróbálsz boldog lenni.
- Shaw ez három éve történt én meg még mindig képtelen vagyok elkötelezni magam. Buliról, bulira járok és lányról lányra mászok. - felnéz, szemében az önutálat mély tengere tajtékzik. - Ezért ne kezdj ki velem. Te más vagy. Nem ezt érdemled. Én soha az életben nem fogom tudni neked megadni azt amire szükséged van.
- Legyünk barátok. - szalad ki a számon meggondolatlanul.
- Barátok? - összeráncolt szemöldökkel méreget. - Te a barátom akarsz lenni?
- Inkább vagyok a barátod, mintsem egy idegen. Nem akarom, hogy kilépj az életemből és pocsék " Viszlát bébi" szöveggel. - szorosabban fogom a kezét. - Világos? Nem hagyom, hogy lerázz magadról.
- Nem akarlak lerázni magamról. - suttogja halkan. - Akkor barátok?
- Barátok. - eltökélten bólint és magamban imádkozom, hogy sikerüljön.
Szívás mi? Igen. Ez határozottan az. De az élet már csak ilyen. Talán jobban kellett volna őt akarnom és akkor most nem veszíteném el úgy, hogy soha nem is volt az enyém. Viszont inkább ezt választom. Inkább a barátsága mintsem a hiánya vegyen körül.

Helyzetjelentés

Sziasztok drágáim!

Szóval mi a helyzet? Hol van HeartBreaker, hol marad Bizzle és Shaw története? Hát nem tudom. Őszintén fogalmam sincs. Egyszerűen annyira összejöttek a dolgok, hogy az én szeretett kis blogom, a szívem csücske akarva, akaratlanul a legutolsó helyre került. Nem így terveztem, de az élet írja a forgatókönyvet mi pedig játsszuk a ránk osztott szerepet.

A családban rengeteg probléma volt. Először anyukám, majd a nagymamám került kórházba. Utóbbi még mindig bent van és az időm legnagyobb részét a tanulás és a hozzá történő bejárás teszi ki. Itt volt az őszi szünet, gondoltam összehozok egy tisztességes fejezetet és visszatérek. Viszont nem jött össze.

Esküszöm, hogy igyekszem! Minden nap eszembe jut a blog és Ti, kedves olvasóim. Szóval mindenképpen jelentkezek amint tudok. Reményeim szerint úgy a jövőhéten várható egy fejezet. Egy olyan fejezet amire talán megérte várni. Legalábbis én úgy érzem, hogy megéri. 

Kitartást nektek, nem sokára "találkozunk". 

xoxo. HeartBreaker

15. fejezet - Töprengés

Hellóka kincsecskéim!

 Hol is kezdjem. Régen voltam mi? Na jó, annyira azért nem. Bár jöhettem volna hamarabb is. De mint említettem dolgozni kezdtem. Ráadásul a családi dráma is megvolt itthon. Elég nehéz most a helyzet, de rátok azért igyekszem időt szakítani.

Remélem ezzel a résszel sem okozok majd csalódást. Nagy szerepe lesz a későbbiekben az "Amy-Bizzle" párosnak. A mostani rész szinte teljesen az Ő sztorijukat meséli el. Nagyon kevés benne a Jhaw (Justin+Shaw összevonva, tudjátok mint a Jelena. Szerintem a Sustin furán hangzana így maradjunk a Jhawnél.)

Hú. Mást nem akarok mondani a részről. NAGYON KÖSZÖNÖM! a kommenteket! Csodálatos érzés, hogy támogattok. Főleg most van szükségem arra, hogy elvonuljak abba a kis birodalomba amit Shaw és Justin nyújt nekem. Ennek a birodalomnak pedig ti vagytok a mozgató rugói. Szóval köszönöm. Nagyon köszönöm!♥ Dreamertől kaptam egy díjat amit szintén köszönök. Azt hiszem ezzel a bloggal négyszer kaptam már meg. Talán, de ebben nem vagyok biztos. Jól esett, hogy gondoltál rám!:) (Tovább küldeni megint csak nem tudom mert nem olvasok blogot, de ezt tudjátok.)

Legyetek rosszak ebben a két napban ami még hátra van. Jól elment a nyár pedig még csak most írtam a vakációs posztomat. Remélem minél előbb jövök. Nem csak tőlem függ. 

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

15. fejezet - Töprengés

Bizzle

Igen, igen. Egy kurva nagy seggfej vagyok. Van ilyen kifejezés egyáltalán? Mindegy. Ha van ha nincs én az vagyok. Megcsókoltam Shawt és másnap meg lelépek. Ez vagyok én. Berezelek minden kötődéstől és elkötelezettségtől. Milyen érdekes. Mutatom a kemény csávót aztán egyetlen érzelemmel meg lehet félemlíteni. Nem tudom, hogy mit gondoljak magamról és róla. Akarom őt. Vonzódom hozzá, de semmi több. Nem lehet több, hiszen megfogadtam, hogy soha, senki nem fog belőlem már érzéseket kicsalni. Mi értelme? Az ember úgy is pofára esik. Valami mindig jön. 

Három évvel korábban, New York.

- Havazik! - Amy úgy vetődik az ablak elé mint egy öt éves. - Justin nézd már. Havazik! - lelkesen mutogat a tájra melyet valóban fehér takaró lep el. Nem tudom megállni, mosolyognom kell. Mindig ilyen volt. A maga húsz életévével olyan mint egy gyermek. Senki nem hinné el nekem, hogy ő az idősebb. Pedig így van.
- Látom. Szeretnél kimenni? - hátulról átkarolom. Évek óta nem volt egyetlen pillanatunk sem ennyire nyugodt és önfeledt. Nem gondolok a veszélyekre, arra ami még ránk vár. Csak rá. Érzem ahogy a levegőt veszi és ez megnyugtat. Jó érzés, hogy él és lélegzik.
- Szerinted kimehetek? - felpillant rám, nagy szemeit még jobban kimereszti, hosszú szempilláival nagyokat pislog. Manipulál. Teljesen a rabjává tesz, pedig nem akartam, hogy így legyen. - Jó lenne. Úgy értem semmit nem csináltunk egész nap.
- A semmi azért túlzás. - vigyorgok kajánul. - Folytathatnánk azt a semmit tevést, kisasszony. Nekem kifejezetten tetszett.- lehajol és tőlem nem megszokott módon puszit nyomok a hajába. Néhány hónap alatt teljesen megváltoztatott. Más ember vagyok mellette.
- Ne legyél már ennyire perverz. - horkan fel nevetve. Igaza van. Ha rajtam múlna ki sem engedném az ágyból. Hihetetlen, hogy mekkora szakadék van közöttünk felfogás szempontjából. Míg én tizennyolc évesen olyasmiket átéltem amit senkinek sem szabadna, addig ő egész életében egy arany kalitkában csücsült, így aztán minden új neki, mindenre másképpen reagál mint mi.
- Rendben. Öltözzünk fel és menjünk ki. - beadom a derekamat. Mi mást tehetnék? Ellene nincs fegyverem, de még pajzsom sem ami megvédhetne, tehetetlen vagyok.
- Csinálsz velem hóangyalkát? - összehúzott szemöldökei közé apró puszit lehelek. Még így, "mogorva" arcot színlelve is gyönyörű és tökéletes. Semmi nem tudja ezt az arcot elrontani. Számomra semmi.
- Csinálok, durcimorci. - vigyorodom el. Utálja, ha így hívom. Össze kell még szoknunk. Ő egész életében ki volt szolgálva természetes, hogy most is elvárja. Én pedig... Nos én nem vagyok senkinek sem a rabszolgája. Rajongok érte, de még ő sem tud papuccsá tenni. Ebből pedig rendszerint vannak összezörrenésünk.
- Szerencséd van. - komoly képpel jelenti ki.
- Veled? - felvont, hitetlenkedő pillantást vetek rá amiért egy könyököt kapok az oldalamba. Talán megérdemeltem. De tudja, hogy csak viccelődöm vele.
- Nem, Bieber. Szerencséd van. - még mindig komolyan beszél. Egyik pillanatról a másikra fel tud nőni ha akar. Bár nem sűrűn él ezzel a lehetőséggel. Ezt is szeretem benne, mint minden mást.
- Elmagyarázod vagy szobrozzak itt az idők végezetéig mire magamtól leesik miért is mondtad ezt? - miközben folytatom a társalgást az előszobába igyekszem. Komótosan, ráérősen felhúzom fekete bakancsomat ami az ő barna, szőrmés csizmája mellett pihent eddig.
- Szerencséd van, hogy még soha az életben nem buktál le. A markodban tartod a Los Angeles-i rendőrséget és van egy olyan érzésem, hogy még másokat is. - meglep a téma. Nem szoktunk munkáról beszélni, így hát most sem teszem. Felveszem a szövetkabátomat és neki is a kezébe nyomom a sajátját.
- Örökké csevegni akarsz vagy végre megfürdethetlek? Bár lehet a hó elszalad ha meglát téged. - csipkelődőm tovább. Ennek meg is lesz az eredménye. Két perc múlva már visítozva vergődünk a hideg fehérségen. Többet nem hozzuk szóba a "munkámat".

Napjainkban, Los Angeles

Soha többet nem került szóba, pedig jobban jártam volna. Két héttel később Amy fejbe lőtte saját magát. A tulajdon keze által halt meg. Ma már nem kerülök depressziós állapotba, ha rá gondolok. Három év telt el azóta és lassan de biztosan feldolgoztam.
Hogy miért ölte meg magát az én szőke, zöld szemű manóm? Mert kém volt. Soha az életben nem hittem, hogy ennyire átverhetnek. Neki sikerült. Illetve mégsem. Be tudott épülni közénk, az ujja köré csavart csak azzal nem számolt, hogy Ő is belém fog esni. Pedig így történt. Szerettük a másikat. Minden hibájával együtt. Eltűrtem a hisztijét, a nyafka életmódját, Ő pedig azt, hogy már öltem embereket. Ennek ellenére mégsem változik a tény, hogy egy tégla volt aki beférkőzött a személyes életembe. Olyan dolgokat mutattam meg neki amit másnak még csak eszembe sem jutott volna. Mindezt miért? Mert fülig belezúgtam, elvette az eszemet.
- Elnézést uram, mit rendel? - megrázom a fejemet és próbálok visszatérni a jelenbe és elengedni a múlt keserű démonjait. A fura, lila hajú pultos lány a gyorskajáldában felvont szemöldökkel néz rám. - Feltartja a sort, vagy rendelne is?
- Igen egy hamburger lesz nagy üdítővel és krumplival. - monoton hangon diktálom be a szokásosat. - Ó, és ha kérhetem egy kávét még csapjon hozzá.
- Máris. - ácsorgok a kassza előtt és várok. Közben a velem szemben függő, világító táblákra meredek. Azt hiszem csak nézem és nem látom őket. Talán nem volt jó ötlet újra felidézni a legszebb emlékemet ami Amyből maradt.
Borzalmas időszak volt. Egy évig nagyjából őrjöngtem. Kegyetlen gyilkológép voltam és senki nem tudott leállítani. A barátnőm, akit szerettem nem elég, hogy áruló volt még meg is ölte magát. Hogy miért? Az utolsó telefonhívásunkkor elmondta, hogy sajnálja és a bocsánatomért esedezik. Elmondta, hogy szeret de nem bírja tovább a bűntudatot. Aztán semmi mást nem hallottam csak a fegyver ismerős kattanását, végül a golyó célba talált. Soha többé nem beszéltünk.
Tulajdonképpen a saját apja ölte meg, még ha csak átvitt értelemben is. Az ellenséges, déli maffia feje volt és arra kényszerítette a lányát, hogy szimatoljon neki. Amy élete nem volt teljesen hazugság. Valóban egy kalitkában élt egészen addig míg az a dög úgy nem gondolta, hogy most már hasznát veszi. Aztán bedobta a mély vízbe. De amikor rájött, hogy érzelmek alakultak ki köztünk tudta, hogy elbukta a csatát. Sorozatosan küldött a lányának fenyegető üzeneteket, amikről nekem fogalmam sem volt. Ha lett volna, ha csak halvány jelét is látom annak,hogy valaki őt bántja tettem volna ellene. De nem láttam. Nem védhettem meg a családjával és önmagával szemben.
A piros bokszban ülve rájövök, hogy nem is vagyok éhes. Csak menekülni akartam. Hirtelen túl szorító lett a dolog Shaw és köztem. Nem akarok iránta érezni semmit, mégis egyre inkább haladok felé. Egyre inkább azt érzem, hogy megkedveltem. Sőt mi több. Tetszik nekem. Nem is tudom, hogy mi fogott meg benne. Noha Amy kilóg a sorból, mindig a latinos típusú csajok jöttek be. Shaw pontosan ilyen, de belsőleg mégis más mint a többi. Hosszú, fekete haja megőrjít ahogy nőies csípője is. Nem szeretem az olyan lányokat akik csontsoványak és még egy ölelésre sem jók. Shaw nem ilyen. Ő elveszik ugyan a kezemben de csak azért mert olyan apró. Mégis tudom, ha a csípőjére simítom a tenyeremet nem kell aggódnom, hogy a csontja kiszúrja a kezemet. Az ajkai pedig páratlanok. Vonzóak, teltek de csak a jó ízlés keretén belül. Elképesztő egy lány. És ha mást nem is , de azt elmondhatom magamról, hogy megcsókoltam. Csókolóztam Shaw Diamond-al. De még hogy!
Rezeg a telefonom én pedig elengedem gőzölgő papírpoharamat és feloldom a képernyőt. Meglepődöm. Sok mindenre számítottam de erre nem. Gondolataim birtoklója, Shaw smst írt nekem.

 " Jól a szarban hagytál. Aranyos vagy." 

Csupa nyájasság és kedvesség. De mit is vártam úgy őszintén? Kirinyáltam, hogy vigyen magával, megcsókoltam, berezeltem, ő számon kért én meg bepöccentem és ocsmány dolgokat vágtam a fejéhez. Kinek kell kapcsolat, ha van egy ilyen heves vérű nőszemély az életében akivel vitatkozhat?

"Ne haragudj. Azóta lehiggadtam. Egy kávé?"

Eltelik egy, majd öt perc is és még semmi válasz. Tűkön ülve várok, hogy vajon szóba áll-e még velem.Most én leszek aki nem adja fel. Nem tudom, hogy mit érzek iránta, azt sem, hogy ő mit érez. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem akarom csak úgy veszni hagyni.

"Hol vagy?" - rövid szöveges üzenet, nekem most mégis ez jelenti a fényt az alagút végén.

"A Pedro büfében. Két sarokra tőletek"

Nincs más választásom mint várni. Amit most kivételesen örömmel meg is teszek. Egy seggfej vagyok - Shaw már az elején megmondta - de azért ha akarok valamit azért hajlandó vagyok küzdeni. Most pedig biztos vagyok benne, hogy ezt szeretném. Beszélni vele és tisztázni a helyzetet. Mert senkinek nem jó ez így. Nekem sem és neki sem.

14. fejezet - Viszlát bébi

Helló mindenki! :)

Szóval akkor hol is kezdjem? Úgy gondoltam, hogy még az előtt írnom kéne egy újabb részt - ami hosszabb lett mint az előző, de még így sem az igazi - mielőtt elkezdek dolgozni. Hétfőtől dolgozni fogok és fogalmam sincs, hogy mikor jelentkezem újra. Lehet, hogy már csak szeptemberben, amitől esküszöm a sírás kerülget. Úgy elment a nyár, hogy észre sem vettem és máris mehetek vissza az iskolapadba. 

A részről annyit, hogy én imádtam írni. Szeretem az ilyen fejezeteket. Szerintem ilyenekkel lehet a leginkább kifejezni az érzéseket, ilyenkor formálódnak a leginkább a karakterek. A legjobb az egészben, hogy egy ilyen stílusú részecskénél nincsenek egy hullámhosszon a szereplők és ez érdekessé teszi az írást. Legalábbis számomra. 

Köszönöm szépen a kilenc kommentet. Válaszolnom kellett volna rájuk, mert tényleg, de egyszerűen nincs időm. Ennek ellenére tényleg elolvastam mindet. Az utolsó kommentelő Keyla különösen nagy hatással volt az érzéseimre. Szerintem nekem már ennyi is elég lett volna " kedvenc blog, kedvenc író, kedvenc rész" ahhoz, hogy teljesen elérzékenyüljek, de Keyla nem állt meg itt. Elmondta,hogy miattam kedvelte meg Justint mert előtte nem volt a szíve csücske. Ilyenkor szavak nincsenek arra amit érzek. Hálás vagyok azért, hogy vagytok nekem! :')

Ami még mindig fantasztikus, hogy még csak két résszel korábban léptük át a 10 ezer oldalmegjelenítést most máris itt van a 13 ezer. Köszönöm szépen, hogy ennyien érdeklődtünk irántam és a bébim ( blog ) iránt. Nem nyúzlak tovább titeket. 

Kellemes olvasást! 7 komment a minimum! 

xoxo HeartBreaker

14. fejezet - Viszlát bébi

Shaw Diamond

- Ma van a nagy nap? - Jeremy mosolygós arca jelenik meg a konyhában. Mind a hárman - igen, Justin is aki az éjszakát velem egy ágyban töltötte de úri emberhez méltóan külön takaró alatt - felé kapjuk a fejünk, kérdően fixírozzuk. 

- Neked hogy van energiád mosolyogni, amikor Tessa ide jön? - Gracie nyűgösen kenegeti a kiflijét. Én pedig inkább elmerülten kavarom tovább a kávémat. Igen, anyám egy kibírhatatlan nőszemély. Nagyon szeretem, ő is nagyon szeret engem de ettől még kibírhatatlan. Az élő fába is bele tud kötni, ha olyanja van. 

- Én kedvelem. - félre nyelve köhögök ezen a kijelentésen. Anyámat nem szokták a korombeliek "kedvelni". Mindenki óvakodik tőle, jobb a békesség. - Na jó, talán csak azt kedvelem, hogy Shawt kedveli és milliomos. 

- Mondtam már Jeremy, hogy nem vetetek anyával új kanapét. - fintorgó arcomat a kávéscsészém mögé rejtem és belekortyolok a gőzölgő italba. Érzem ahogy lassan megnyugszom. Nem drogok, füvezek sőt még cigizni sem szoktam, de a kávé az nagy függőség nálam.

- De most miért? Csettintesz és megveszi mert úgy gondolja, hogy ez egy putri. - vigyorogva levetődik barátnője mellé aki puszival köszönti mire Jeremy összeborzolja a haját és kuncogva magához öleli. Édes és idilli kép. Talán örökké irigykedhetek majd erre. - Na már Shaw. Költözhetnénk egy menő kecóba is, de azért azt nem kérem tőled. Csak egy új kanapét. Tudod a focinézős estékhez. 

- A focinézős estéken szerintem tökéletesen el tudod mereszteni a segged az öreg, bordó kanapénkon is. - jelentem ki szikla szilárdan. Magam elé veszem a mai újságot amit barátnőm már egyszer átnyálazott és ráérősen lapozgatni kezdem. Van még két órám addig míg anya landol a reptéren. Bőven ráérek.

- Mi a gond, Justin? - próbálok úgy tenni mintha nem hallanám Gracie és Bizzle párbeszédét, de az Istenit hiszen köztük ülök, persze, hogy hallom. 

- Milyen gond lenne? - Justin szokásosan hanyag féloldalas mosollyal beszél. Lehengerlő. Biztos vagyok benne, ha Jeremy nem lenne a képben akkor Graci is oda lenne érte. - Süt a nap, csipognak a madarak a szoba aranyfényben úszik. Nincs semmi gond. - kuncog és egyszer csak megérzem férfias tenyerét a combomon is. Finoman simogatni kezd, enyhén feltűrve a selyemanyagú köntösömet. Egyre nehezebben megy a koncentrálás, már azt sem tudom, hogy mit olvasok. Egyáltalán olvasom én ezt az újságot? - Ráadásul itt van az én gyönyörű barátnőm is. - váratlanul egy puha, férfi ajkat érzek az arcomon. Automatikusan elmosolyodom felé fordítom vörösödő arcomat, tenyeremet pedig az arcára simítom. Teljesen természetes, magától értetődő minden mozdulatunk.

- Nincs gond. - suttogom az ajkaiba. Tekintetem lassan felcsúszik az övére, hogy összefonódhassanak. Gond van. Tisztán látom a szemében, hogy van valami. Szomorúnak, távolinak és magányosnak látom. A barátaimat át tudja verni, de engem nem. Túl csöndes volt egész reggel, sőt ha belegondolok akkor már este is csöndes volt. Meg sem próbált közeledni az ágyban pedig előtte csókolt meg. Ez nem vall Bizzlere.

- Jól van gerlicéink nekünk készülődnünk kell. - Jeremy mosolyogva felrángatja bamba arcú barátnőjét aki esetlenül követi a szobába. Fejcsóválva nézek utánuk. 

- Ránk maradt a mosogatás. - jegyzem meg mellékesen. - Eszel még vagy elkezdhetek pakolni?

- Kösz, már jól laktam. - hátra veti magát a széken és - mint úgy egész reggel - a telefonja már a kezében is van. Nem tehetek róla, azonnal felmegy bennem a pumpa. Fortyogva otthagyom és elkezdek rendet rakni. Csessze meg, nem tudom mi a franc baja van. Megcsókolt - na de még hogy ?! - aztán meg így viselkedik. Esküszöm az összes pasi idióta.

- Figyelj Shaw. - beáll a konyha pulthoz de a tekintete még mindig a telefonon van. Mit ne mondjak, igazán illedelmes viselkedés. Gratulálok, ez is csak ő lehet. - Van egy kis dolgom. Majd jövök.

Feltápászkodok a mosogatógéptől melybe az imént kezdtem el bepakolni. Nagyra nyílt szemekkel pislogok felé. Kedvem lenne toporzékolni és hisztizni. Megígérte - őszintén szólva ő akarta - , hogy itt lesz mellettem amikor anya megjön. Eddig rohadtul tapizott, bámult sőt még az ajkaimra is rávetette magát most meg közli, hogy majd jön? Felém ez nem járja, nagyon nem. 

Némán figyelem ahogy visszamegy a hálószobámba, valószínűleg öltözni. Úgy döntök nem fogok kiakadni. Hagyom, hogy kisétáljon az ajtón. De ha most itt hagy akkor nem kell többet visszajönnie. Azt hiszem ezzel a kis momentummal vége is a mi el nem kezdett románcunknak. Románc? Miket beszélek? Egy buta kis csók volt én meg már azt hittem több is lesz. A fenéket. Valószínűleg most megy és hempereg egyet Yovannaval vagy valamelyik másikkal a háreméből. Századiknak viszont nem fogok beállni a sok hülye nő közé aki az ő kegyeit lesi.

Annak ellenére, hogy semmi eget rengető dolog nem történt közöttünk mégis érzem, hogy ellepnek a gondolatok a továbblépés csontig hatoló fájdalmával együtt. A mellkasom nehezen emelkedik és süllyed, az oxigén is másképpen jut a testembe. Kalapál a szívem, szinte kitörni készül belőlem de előtte még facsarodik egyet a bőröm alatt, hogy biztosan rám csöpögjön minden átkozott sava mely lemarja lelkemről a zománcot.

- Hányra jön anyukád? - Justin a semmiből jelenik meg mellettem. Jól gondoltam. Átöltözött egy laza, utcai ruhába. Ha éppen nem utálnám ennyire most biztosan beleszeretnék.

- Nem mindegy? Menj, csináld a dolgod! - ingerülten az ajtó felé intek. Velem nem fogja ezt csinálni. 

- Mi a fasz bajod van? - összeráncolja a szemöldökét, kezét pedig mellkasán fonja egybe. - Nem értelek Shaw. Annyit mondtam, hogy dolgom van. Mit gondoltál , ráérek egész nap játszani ezt az idióta pasi szerepet a még idiótább barátaidnak? - flegma stílusától egy pillanatra elfelejtem, hogy hiányozna ha csak így itt hagyna, ellenben a düh az nagyon is eszembe jut.

- Cseszd meg Bieber és takarodj! -  hangom jó pár fokkal hangosabb. - Nem kell a segítséged. Nincs rád szükségem. - ordítom a képébe Ő pedig merev arccal bólint egyet.

- Tudom. - teljesen nyugodtan beszél. De mitől is borulna ki? Egy hidegvérű gyilkos. Volt ideje megtanulni kontrollálni magát. 

- Menj el. Tegyünk úgy mintha semmi nem történt volna oké? - meglepő módon nem lepik el a könnyek szememet, nem rázkódom a visszafojtott sírástól de még csak idegrohamot sem kapok. Egyszerűen csak állok vele szembe és ellentmondást nem tűrően kérem, hogy távozzon. Olyan mintha a testem nem is az enyém lenne. Belül fáj a gondolat, de kívül nem fogom ezt mutatni. Nincs az az Isten, hogy én még egyszer depressziós legyek egy férfiért.

- De hát semmi nem is történt. - arcára bunkó, önelégült vigyor ül ki. - Legalábbis nekem semmit nem jelentett, ahogy Te sem. - feltartott kézzel hátrálni kezd én pedig döbbenten pislogok felé. Belém döfte a legnagyobb kést amivel rendelkezett. Elvérezhetnék, de nem lehet. Nem hagyhatom.

- Egy önelégült seggfej vagy. - megforgatom szemeimet és igyekszem nem hagyni, hogy rést üssön acél erős páncélomat. - Ha azt hiszed magamra veszem a beteges játékot amit űzöl , akkor nagyon tévedsz. Most pedig takarodj a házamból. 

- Viszlát bébi. 

Ennyi. Ezzel a mondattal Justin már ki is sétál az ajtómon. Erősen markolom a pultot, próbálok nem elszédülni. Minden annyira gyorsan történt. Az egyik pillanatban még mosolygunk és úgy érzem a világ tökéletes, a másikban pedig már kisemmizve állok. Ezért nem szabad, hogy az érzések irányítsanak minket. Már senki nem olyan amilyennek mutatja magát, a rossz fiúk valójában nem jó fiúk, a kurvák valójában nem hercegnők és Los Angeles valójában nem az álmok városa. Soha, senki nem fog megváltozni a mi két, szép szemünkért. Kár is álmokba ringatnunk magunkat mert akkor ez lesz a vége. Amíg mi reménykedünk, hogy majd az illető lassan levedlik előttünk valós alakjára addig az időzített bomba ketyeg. Aztán robban. Ő nem változott, nekünk pedig csak a sebeink maradtak, amiket talán egész életünkön át nyalogathatunk. 

13. fejezet - Életem legjobb hibája

 Sziasztok kincsecskéim!

Tudom, hogy nagyon sok mindent ígértem. Ígértem, hogy válaszolni fogok a kommentekre. Hát nem jött össze. Ígértem, hogy sietni fogok a résszel. Ez sem jött össze. De nézzétek el nekem. Most olyan részt hoztam amivel garantáltan kárpótolni foglak titeket!

Mivel az egész sztori a karakterek sötét múltjára épül - mellesleg Shaw  anyjának igen nagy szerepe lesz nem sokára - így úgy gondoltam, hogy az a bizonyos "13"-as szám egy meghatározó rész kell, hogy legyen. Ugye a babonásoknak ez a végzetes dátum, pláne ha még péntekre is esik. Szóval úgy gondoltam, hogy egy ennyire balszerencsés karakterek között legyen ez a szám meghatározó. Hazudnék ha azt mondanám, hogy már a legelején így terveztem. Ez a kis számmisztika nagyjából a 10. rész környékén fogant meg bennem. 

Remélem, hogy ez után a rész után senki nem hiszi azt, hogy "boldogan éltek amíg meg nem haltak" mert nem. Igen ez egy ultra szupercuki rész - amivel nem vagyok megelégedve, de elég régen írtam ilyesmit és na igen, kijöttem a gyakorlatból - de ez még csak a bonyodalmak kezdete. Innen indul majd meg az egész sztori. Lent majd még írok pár szót. Most ennyi elég rólam. Köszönöm a sok-sok-sok-sok kedves szót amit tőletek kaptam. 7 komment a határ most is! 

Kellemes olvasást!

xoxo HeartBreaker

Ajánlott zene ( Ariana Grande Best Mistake )

13. fejezet -Életem legjobb hibája

Shaw Diamond

- Na és Justin mivel foglalkozol? - éppen a kanapén ülünk. Nagyjából éjfélre járhat az idő és Jeremy barátomnak most támadt kedve megkérdezni azt, amitől a legjobban rettegek. Semmi gond nem lenne ezzel az ártatlan érdeklődéssel, ha a helyzet átlagos lenne. De azt hiszem gondolkodás nélkül kijelenthetem, hogy koránt sem az.

- Én vezető pozícióban dolgozom, de elég nehéz ezt körülírni. - na igen, nem mondhatod, hogy "banda vezér vagyok". Szegény Gracie attól szívinfarktust kapna. Talán még én is. - Az általam vezetett csapattal ügyelünk arra, hogy bizonyos szállítmányok biztonságosan eljussanak egyik helyről a másikra. - "bizonyos szállítmányok" alias fegyverek, drogok, esetleg lopott holmik és még ki tudja mi minden. 

- Ez elég egyszerű foglalkozásnak tűnik.- mosolyog Jeremy. Ő is tudja, Graci is tudja, sőt még Én is tudom - most már - , hogy ez nem igaz. Ennek ellenére nem feszegetjük a témát. Jobb a békesség.

Felállok és a konyhába igyekszem, hogy kibontsak még egy üveg bort, hiszen az előző már elfogyott. Gondosan, alaposan megfontolva választom ki a következő, vérvörös áldozatunkat. Nem igazán szoktam inni. Most is csak két kis pohárkával néztem a pohár fenekére, mégis érzem, hogy nem minden oké a világgal. Mintha egy kicsit mozogna.

- Segíthetek? - kis híján elejtem a kezemben lévő, igen borsos árú italt. Nem iszunk minden nap így ha egyszer mégis - mint ma is - ilyesmire vetemedünk akkor szeretjük megadni a módját. Ennyit megengedhetünk. - Na, bébi? - forró leheletét a nyakamba fúrja. Érzem, ahogy a tenyere finoman a csípőmre siklik én pedig beleremegek az érzésbe. - Úgy látom nem igazán boldogulsz azzal az üveggel. - halk, férfiasan öblös nevetése a fülemet csiklandozza. Természetesen én sem tudom megállni egy mosoly nélkül.

- Segíthetsz.- kuncogva megfordulok ,Justin kezébe adom az üveget és a dugóhúzót. - Elég béna vagyok az ilyesmiben. - vallom be miközben érzem, hogy rózsaszín pír önti el az arcomat. Megtámaszkodom a konyhapultban és figyelem ahogy az Ő gyakorlott ujjai másodpercek alatt megoldják a problémát. 

- Készen vagyunk. - felemeli a bort, mutatva, hogy ő fölényeskedett.
-Köszönöm. - halványan mosolygok rá, miközben a fejemben érdekes gondolatok születnek. Nem tudok másra gondolni csak rá. Az arcára, a viszonzott mosolyaira, a gyengéd érintéseire.  Jelenleg el sem tudom képzelni róla, hogy rossz fiú legyen. Pedig az, az eszem tudja, csak hát szegény eléggé illuminált állapotba került. Kótyagosan állok egyik lábamról a másikra és egyenesen telt ajkaival szemezek melyek huncut módon felfelé görbülnek. 
- Hé, el ne ess! - észre sem vettem, hogy már kezdtem eldőlni. Justin karjai azonnal a derekamra siklanak és enyhén, de - nincs is erre jobb kifejezés - rohadt szexin a pultnak nyom. Leteszi a bort mögém. Lassan előre hajol testével. Érzem a vibrálást a levegőben, az elektromosság szinte kézzel tapintható kettőnk között. De most nem fogok szégyenlősen elhajolni, mint azt régebben tettem volna ha ilyen helyzetbe kerülök. Nem. Most egyenesen, felszegett állal pillantok rá és állom kihívó, vad tekintetét melytől a gyomrom összeugrik. - Mit teszel velem?
- Ezt a kérdést én is feltehettem volna. - felemelem karjaimat, melyek hozzá képest nagyon aprók és törékenyek. Bátorkodom átkarolni a nyakát, ha már ő tapizhat nekem is jár ennyi legalább. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy jobb ha biztosan kapaszkodni tudok valamiben, illetve valakiben.
- Nem. - nevetése feléleszti a bennem szunnyadó vadállatot ,hirtelen kedvem lenne leteperni és magamévá tenni. -  Te pontosan tudod, hogy mit teszek veled. - incselkedve végig simít az ajkamon.
- Nem tudom. - megrázom a fejemet. Szemeimet végig az övén tartom. Szeme alatt apró anyajegy ékeskedik amitől a rossz fiús stílusa kap egy apró, angyali beütést. Egyáltalán nem rossz értelemben. Sőt . Egyszerűen tökéletes. Minden porcikájából árad a hanyag elegancia.
- Pedig egyszerű, bébi. - kiszáradt, halvány rózsaszín száját finoman megnyalja, természetesen úgy, hogy nyelve elég közel kalandozzon az én számhoz. Talán tényleg tudja mit tesz. - Megtöröm a jégpáncélodat.
Ekkor elcsattan. Nem számítok rá, de nincs ezen mit szégyellni. Ajka az enyémre siklik. Először csak csiklandoz, finoman érintkezik velem. A bódult állapotom százszorta erősebb lesz, már azt sem tudom eldönteni, hogy állok-e vagy lebegek. Minden vér ami a testembe van egyenesen az arcomba szökik, érzem ahogy elönt a pír. Hirtelen ismét túl meleg lesz a szobában.
Azt kívánom bárcsak örökké tartana a pillanat. Bárcsak megállíthatnánk Los Angeles mindig nyüzsgő világát, bárcsak megszűnne minden a jelen pillanatán kívül. Ez őrület. Soha nem gondolkoztam senkiről így. Amióta az eszemet tudom nagyon realista felfogásom van. Persze voltak érzelmeim, de ilyesmiket amiket az utóbbi időben megteszek el sem tudtam régebben képzelni magamról.
Miért pont vele reagálok így? A bor teszi? Túl sokat ittam volna? Bemagyarázhatnám magamnak a lehetetlent, de akkor nem látnám a nyilvánvalót. Vonzódom hozzá. Minden sejtem ki van éleződve az övéire. Olyan lettem ez alatt a pár nap alatt mint egy évek óta erős függőségeknek élő ember. Eddig is ott volt az a furcsa, bizsergető érzés, a remegések amikor csak rám nézett. Szikrázott bennem valami. Jól mondta. Észre sem vettem de alig egy hét alatt felolvasztotta a régen eltemetett érzéseimet, vágyaimat.
Hevesen mozogni kezd az ajka én pedig felveszem a tempót. Automatikusan hátulról beletúrok kócos hajkoronájába. Lábujjhegyen állva ágaskodok feljebb, hogy minél közelebb lehessek hozzá. Érzem ahogy nyelve gyengéden az ajkaim közé siklik. Meglepően hirtelen vált heves tempóról lassú és érzékire. Mint a zenékben az ütem. Itt is váltakozik a kettőnk közötti dallam. Minden pillanata egy kóstolgatás, egy csipetnyi falatja az érzelmeknek.Mégis úgy érzem, hogy így jó. Hozzá tökéletesen passzolok. Pontosan illeszkedem kezei közé és még a száját is az enyémre találták ki.
Kifulladásig csókol én pedig elvesztem az irányítást magam felett. Túl vagyok a huszadik életévemen, mégis elvörösödött arccal válok el tőle. Kapkodjuk a levegőt, de egy lépést sem hátrálunk a másiktól. A másik kilélegzett levegője ott izzik az ajkunkon. Az oxigén hirtelen jelentéktelenné válik. Sokkal inkább rá vágyom, őt akarom. De tudom, hogy ez lehetetlen. Lehunyom a szememet, tenyeremet finoman a mellkasára simítom, úgy ügyeskedem, hogy a szíve fölött legyen.
- Kalapál a szíved. - suttogom minden erőmet előhalászva. Még mindig nem tértem magamhoz teljesen.
- Felteszem újra a kérdést. - mormogja szinte a hajamba. Jó érzés, hogy a látszat szerint rá is hasonló hatással volt az előbbi attrakciónk mint rám. - Mit teszel velem te nőszemély?
- Ha én azt tudnám. - felelem pihegve. Még mindig nem sikerült teljesen lenyugodnom.
- Hagyod, hogy életed hibájába keverjelek. - meglepődök ezeken a szavain. Tiltakozhatnék, de igaza van. Ennél nagyobb őrültséget soha nem követtem el.
- Életem legjobb hibájába. - zárom le ennyivel.
- Meg a legdögösebb is. - kuncog és én sem tudom megállni. Nevetve verem vállba.
- Egoista seggfej. - mormogom halkan.

~ * ~ 

Akkor mondok pár szót. Ha valakinek nagy gondja lenne a csók kifejtésével akkor tőle elnézést kérek. Már nagyon régen írtam komoly érzelmek kifejtéséről és itt is most hirtelen estünk bele - ami szándékos volt - szóval még az agyam rá van állva a borongós hangulatra. Azért remélem olvasható volt és látszódik Shaw tépelődése. Jók legyetek! Hamarosan jövök.:)